Misszió

 „Nem érdekel a mennyiség, én a csodát keresem, a gyönyörűt akarom megalkotni és remélem, hogy egyszer sikerül.”

Nem tudok festeni vagy zenét szerezni, de tudok bort készíteni.

Én ezen az alkotómunkán keresztül szeretném megosztani gondolataimat, érzéseimet az életről.

Hamvas Béla óta tudjuk, hogy a bornak filozófiája van, amely a metafizikai létezésről tudósít, egyben nagy megvalósító. Az alkotó ember itala.
Az alkotás pedig mindig énhatár-kiterjesztés. Mint a zenében. A zeneszerző megfogalmaz egy érzést, a kotta segítségével rögzíti azt, majd az előadó átfogalmazza, hozzáteszi a saját érzéseit, és továbbadja sok ezer embernek. Szóval, hiszek abban, hogy egy-egy rendkívüli bor megkomponálása által átadhatom mindazt a szenvedélyt és hitet, ami engem motivál, és a fogyasztók igaz társra lelhetnek boraimban mindennapjaik énidő-pillanataiban és ünnepi óráik emelkedettségében is.

Megértettem, hogy nem elég a tökéletes minőségre törekvés, kísérletezni kell, újabb és újabb gondolatokat kell megfogalmazni az ízvilág által, a savakon túl…